Az initramfs egy kisméretű cpio archívum, amelyet a kernel be tud tölteni a RAM-lemezre. Egy minimális Linux-rendszer található benne, amelyik lehetővé teszi programok végrehajtását még a tényleges root fájlrendszer felcsatolása előtt. Ezt a minimális Linux-rendszert BIOS-rutinok töltik be a memóriába. Az elegendő memórián kívül nincs egyéb hardverkövetelménye. Az initramfs fájlban kell, hogy szerepeljen egy init nevű végrehajtható fájl, amely a root fájlrendszeren található tényleges init programot hajtja végre, hogy a rendszerindítási folyamat folytatódhasson.

A root fájlrendszer felcsatolása és az operációs rendszer elindítása előtt a kernelnek a root fájlrendszert tartalmazó eszköz eléréséhez szüksége van a megfelelő illesztőprogramokra. Lehet, hogy speciális illesztőprogramokra van szükség bizonyos típusú merevlemez-meghajtók vagy éppen a hálózati fájlrendszer eléréséhez. Az initramfs fájlban található init be is töltheti a root fájlrendszerhez szükséges modulokat. A modulok betöltése után az udev biztosítja az initramfs-nek a szükséges eszközöket. A rendszerindítási folyamat későbbi részében, a root fájlrendszerre átváltás után újra kell generálni az eszközöket. Ezt a boot.udev végzi az udevtrigger parancs kiadásával.

Ha meg kell változtatni egy telepített rendszerben a hardvert (például a merevlemezeket), és az új hardver használatához más illesztőprogramokra van szükség, mint ami a kernel számára rendszerindításkor rendelkezésre áll, akkor frissíteni kell az initramfs-t. Ez ugyanúgy történik, mint az elődje, az initrd esetén: meg kell hívni az mkinitrd parancsot. Az mkinitrd paraméterek nélküli kiadása esetén egy initramfs jön létre. Az mkinitrd -R parancs pedig initrd-t hoz létre. Az openSUSE alatt a betöltendő modulokat az /etc/sysconfig/kernel fájlban található INITRD_MODULES változó adja meg. Telepítés után ez a változó automatikusan beállításra kerül a megfelelő értékre. A modulok pontosan abban a sorrendben lesznek betöltve, ahogy az INITRD_MODULES változóban meg vannak adva. Ez csak akkor fontos, ha a /dev/sd eszközfájlok megfelelő beállítására támaszkodik. Modern rendszerekben azonban használhatók a /dev/disk/ alatti eszközfájlok is. Ezek több, by-id, by-path és by-uuid nevű könyvtárra vannak szétosztva, de mindig ugyanazt a lemezt ábrázolják. Ez telepítéskor is lehetséges a megfelelő mount paraméter megadásával.

	Az initramfs vagy initrd frissítése
A rendszertöltő ugyanúgy tölti be az initramfs-t és initrd-t, mint a kernel. Az initramfs és initrd frissítése után a GRUB-ot nem kell újratelepíteni, mivel a GRUB indításkor a könyvtárban megkeresi a megfelelő fájlt.

Az initramfs fájlban található init fő célja a valódi root fájlrendszer felcsatolásának és elérésének előkészítése. Az aktuális rendszerkonfigurációtól függően az init az alábbi feladatokért felelős.

Amikor az init a kezdeti rendszerindítás során a telepítési folyamat részeként kerül meghívásra, akkor a feladatai különböznek a korábban említettektől:

A Linux-rendszerekben a futási szintek határozzák meg a rendszer elindításának módját és a futó rendszerben rendelkezésre álló szolgáltatásokat. Rendszerindítás után a rendszer az /etc/inittab fájl initdefault sorában megadott módon kerül indításra. Ez általában 3 vagy 5. Lásd: 16.1. táblázat - A használható futási szintek. A futási szint a rendszerindítás közben is megadható (például a rendszerindítási promptnál). Azokat a paramétereket, amelyeket nem közvetlenül a kernel értékel ki, az init kapja meg. Ha például 3-as szinten akarja indítani a rendszert, akkor a rendszerindítási promptnál adja meg a 3 paramétert (egyetlen hármast).

	Kerülje a 2-es futási szint használatát NFS-en keresztül felcsatolt partícióval.
A 2-es futási szintet nem szabad használni, ha a rendszer NFS-en keresztül csatolja fel az /usr partíciót. Mivel az NFS szolgáltatás a 2-es futási szinten (több helyi felhasználós mód távoli hálózat nélkül) nem elérhető, a rendszer működése problémássá válhat, ha fontos program- vagy függvénytárfájlok hiányoznak.

A rendszer futása közben a futási szint a telinit paranccsal módosítható, a kívánt szint számát paraméterként megadva. Erre csak a rendszergazda jogosult. Az alábbi listában összefoglaljuk a futási szintekkel kapcsolatos legfontosabb parancsokat.

Az összes szokásos módon telepített openSUSE rendszerben az 5-ös futási szint az alapértelmezett beállítás. A felhasználók közvetlenül a grafikus felületen jelentkeznek be, vagy az alapértelmezett felhasználót automatikusan bejelentkezteti a rendszer.

	Az /etc/inittab fájl hibái sikertelen rendszerindítást eredményezhetnek.
Ha az /etc/inittab fájl megsérül, akkor elképzelhető, hogy a rendszer nem indul el megfelelően. Éppen ezért legyen nagyon körültekintő az /etc/inittab fájl módosításakor. Mindig olvastassa újra az init-tel az /etc/inittab fájlt: adja ki a telinit q parancsot a gép újraindítása előtt.

A futási szintek módosításakor általában két dolog történik. Először elindulnak az aktuális futási szinthez tartozó leállító parancsfájlok, amelyek bezárják az aktuális futási szint működéséhez szükséges fontos programokat. Majd ezután elindulnak az új futási szint indító parancsfájljai. Itt a legtöbb esetben jónéhány program elindításra kerül. A 3-asról 5-ös szintre módosításkor például az alábbiak történnek:

Ha ugyanarra a futási szintre vált át, mint az éppen aktuális, akkor az init ellenőrzi az /etc/inittab fájlt és csupán a módosításoknak megfelelő lépéseket teszi meg (például elindítja a getty programot egy másik csatolón). Ugyanez az eredménye a telinit q parancs kiadásának is.

Az /etc/init.d könyvtárban kétféle parancsfájl található:

Az összes parancsfájl az /etc/init.d könyvtárban található. A rendszerindításkor lefutó parancsfájlok szimbolikus hivatkozásokon keresztül kerülnek meghívásra az /etc/init.d/boot.d alkönyvtárból. A futási szint módosítására szolgáló parancsfájlok szintén szimbolikus hivatkozásokon keresztül kerülnek meghívásra az egyik alkönyvtárból (/etc/init.d/rc0.d-től /etc/init.d/rc6.d-ig). Ez csak a jobb átláthatóság érdekében van így, valamint hogy ne duplázódjanak a parancsfájlok, ha több futási szinten is használja őket a rendszer. Mivel minden parancsfájl végrehajtható indítási és leállítási parancsfájlként is, ezeknek a parancsfájloknak meg kell érteniük a start és stop paramétereket. A parancsfájlok a restart, reload, force-reload és status paraméterekre is reagálhatnak. Az egyes paraméterek leírása: 16.2. táblázat - A használható init parancsfájl-paraméterek. Az init által közvetlenül futtatott parancsfájlok nem rendelkeznek ilyen hivatkozásokkal. Ezek szükség esetén a futási szinttől függetlenül futnak le.

A futásiszint-specifikus alkönyvtárban található hivatkozások segítségével a parancsfájlok több futási szinthez is rendelhetők. Csomagok telepítésekor vagy eltávolításakor ezek a hivatkozások az insserv program segítségével adhatók hozzá vagy távolíthatók el (vagy az /usr/lib/lsb/install_initd parancsfájl segítségével, amely szintén ezt a programot hívja meg). Részletes információt erről az insserv(8) kézikönyvoldala tartalmaz.

E beállítások mindegyikét lehet módosítani a YaST modul segítségével is. Ha ellenőrizni kell parancssorban az állapotot, akkor használja a chkconfig eszközt. Ennek leírását a chkconfig(8) kézikönyvoldal tartalmazza.

Most pedig az elsőként vagy utolsóként elindított rendszerindító ill. -leállító parancsfájlok rövid leírása, valamint a karbantartási parancsfájl rövid bemutatása következik.

Saját parancsfájlok is létrehozhatók és egyszerűen beilleszthetők a fent leírt sémába. Az egyedi parancsfájlok formázásával, elnevezésével és rendszerezésével kapcsolatos információt az LSB-specifikáció, valamint az init, init.d, chkconfig és insserv kézikönyvoldalak tartalmaznak. Érdemes megtekinteni a startproc és killproc kézikönyvoldalat is.

	A hibás init parancsfájlok lefagyaszthatják a rendszert.
A hibás init parancsfájlok lefagyaszthatják a gépet. Az ilyen parancsfájlokat nagy körültekintéssel szabad csak módosítani, ha lehetséges, szigorú tesztelésnek kitéve a többfelhasználós környezetben. Az init parancsfájlokkal kapcsolatos további hasznos információ: 16.2.1. - Futási szintek.

Ha egy adott programhoz vagy szolgáltatáshoz készít egyéni init parancsfájlt, használja az/etc/init.d/skeleton fájlt sablonként. Mentse el a fájl egy példányát új néven, majd módosítsa a megfelelő program- és fájlneveket, elérési utakat és egyéb részleteket. A parancsfájl természetesen tovább finomítható, hogy az init eljárás a megfelelő műveleteket indítsa el.

A skeleton fájl másolatának elején látható INIT INFO blokk a parancsfájl kötelező része, és feltétlenül módosítani kell. Lásd: 16.1. példa - Egy minimális INIT INFO blokk.

### BEGIN INIT INFO
# Provides:          FOO
# Required-Start:    $syslog $remote_fs
# Required-Stop:     $syslog $remote_fs
# Default-Start:     3 5
# Default-Stop:      0 1 2 6
# Description:       Start FOO to allow XY and provide YZ
### END INIT INFO

Az INFO blokk első sorában a Provides: rész után adja meg az init parancsfájl által vezérelt program vagy szolgáltatás nevét. A Required-Start: és Required-Stop: sorokban adja meg az összes szolgáltatást, amelyet az adott szolgáltatás elindítása vagy leállítása előtt el kell indítani vagy le kell állítani. Ez az információ később kerül felhasználásra a futásiszint-könyvtárakban található parancsfájlnevek számozásának előállításakor. A Default-Start: és Default-Stop: szakaszban adja meg azokat a futási szinteket, amelyekben a szolgáltatást automatikusan el kell indítani, illetve le kell állítani. Végül a Description: részben adja meg a kérdéses szolgáltatás rövid leírását.

A futásiszint-könyvtárak (/etc/init.d/rc?.d/) és az /etc/init.d/ könyvtárban található parancsfájlok közötti hivatkozás létrehozásához adja ki az insserv új_parancsfájl_neve parancsot. Az insserv program kiértékeli az INIT INFO fejlécet és létrehozza a futásiszint-könyvtárakban (/etc/init.d/rc?.d/) található parancsfájlok elindításához és leállításához szükséges hivatkozásokat. A program a megfelelő indítási és leállítási sorrendre is figyel: az egyes futási szinteken megfelelően számozza a hivatkozások neveit. Ha inkább egy grafikus eszközzel kívánja létrehozni az ilyen hivatkozásokat, akkor használja a YaST által biztosított szerkesztőt (16.2.3. - Rendszerszolgáltatások (futási szintek) beállítása a YaST segítségével).

Ha az /etc/init.d/ könyvtárban már meglévő parancsfájlt kell integrálni egy meglévő futtásiszint-sémába, akkor a futásiszint-könyvtárakban rögtön létrehozhatók a hivatkozások, akár az insserv segítségével, akár a YaST futásiszint-szerkesztőjében a megfelelő szolgáltatás engedélyezésével. A módosítások a következő újraindításkor kerülnek alkalmazásra – az új szolgáltatás automatikusan el fog indulni.

Ezeket a hivatkozásokat ne állítsa be kézzel. Ha az INFO blokkban valami nem jól van megadva, akkor problémák fognak felmerülni az insserv parancs későbbi, más szolgáltatásra vonatkozó futtatásakor. A kézzel felvett szolgáltatás törlődni fog a parancsfájlra vonatkozó insserv következő futtatásakor.

A YaST-modul elindítása után (YaST+Rendszer+Rendszerszolgáltatások (futási szintek) megjelenik a rendelkezésre álló szolgáltatások áttekintő listája és a szolgáltatások aktuális állapota (engedélyezett/letiltott). Döntse el, hogy a modult Egyszerű módban vagy Szakértői módban kívánja használni. Az alapértelmezett Egyszerű mód a legtöbb célnak megfelelő. A bal oldali oszlop a szolgáltatás nevét, a középső az aktuális állapotát, a jobb oldali pedig egy rövid leírást jelenít meg. A kiválasztott szolgáltatáshoz az ablak alsó részében egy részletesebb leírás jelenik meg. A szolgáltatás engedélyezéshez a táblázatban válassza azt ki, majd kattintson az Engedélyezés menüpontra. A szolgáltatás ugyanezekkel a lépésekkel tiltható le.

Ha finomabban kívánja szabályozni a futási szinteket, amelyben a szolgáltatás elindításra vagy leállításra kerül, illetve ha az alapértelmezett futási szintet kívánja módosítani, akkor először válassza ki a Szakértői mód menüpontot. Ebben a módban a párbeszédablak az alapértelmezett futási szintet („initdefault”, az a futási szint, amelyen a rendszer alapértelmezés szerint elindul) jeleníti meg legfelül. Normális esetben az openSUSE rendszer alapértelmezett futási szintje az 5 (teljes többfelhasználós mód hálózattal és X rendszerrel). Értelmes alternatíva lehet a 3-as futási szint (teljes többfelhasználós mód hálózattal).

A YaST párbeszédablak segítségével kiválasztható egy másik futási szint, mint új alapértelmezett érték (16.1. táblázat - A használható futási szintek). Az ablakban lévő táblázat segítségével letilthatók és engedélyezhetők az egyes szolgáltatások és démonok. A táblázat felsorolja a rendelkezésre álló szolgáltatásokat és démonokat, megjeleníti, hogy pillanatnyilag engedélyezve vannak-e a rendszeren, és ha igen, akkor mely futási szintekhez. Ha az egér segítségével kiválasztotta az egyik sort, akkor jelölje meg azon futási szintek melletti négyzetet (B, 0, 1, 2, 3, 5, 6 és S), amelyeken a kiválasztott szolgáltatást vagy démont futtani kívánja. A 4-es futási szint nincs megadva, így létre lehet hozni egy egyedi futási szintet. A táblázatos áttekintés alatt az éppen kiválasztott szolgáltatás vagy démon rövid leírása látható.

	A hibás futásiszint-beállítások tönkretehetik a rendszert.
A hibás futásiszint-beállítások a rendszert használhatatlanná tehetik. Csak akkor alkalmazzon egy módosítást, ha tisztában van a következményekkel.

16.1. ábra - Rendszerszolgáltatások (futási szint)¶

Az Indítás, Leállítás vagy Frissítés menüpontok segítségével állapítsa meg, hogy a szolgáltatást kell-e aktiválni. Az Állapot frissítése gomb megnyomására a rendszer ellenőrzi az aktuális állapotot. A Beállítás vagy Visszaállítás gombokkal megadható, hogy a módosítások alkalmazásra kerüljenek-e a rendszeren vagy a beállítások visszaállításra kerüljenek-e a futásiszint-szerkesztő elindítása előtt érvényes értékekre. Az OK gomb megnyomására a program lemezre menti a módosított beállításokat.

A YaST sysconfig-szerkesztője egyszerűen kezelhető felületet biztosít a rendszerkonfiguráció módosításához. Anélkül, hogy tisztában lenne a módosítandó konfigurációs változó tényleges helyével, használhatja a modul beépített keresési funkcióját. Igény szerint módosíthatja a konfigurációs változók értékét és hagyhatja, hogy a YaST végezze el a tényleges módosításokat a sysconfig fájlban beállított értékek függvényében, majd indítsa újra a szolgáltatásokat.

	Az /etc/sysconfig/* fájlok módosítása tönkreteheti a telepített rendszert.
Megfelelő tapasztalat és ismeretek hiányában ne módosítsa az /etc/sysconfig könyvtár fájljait. Szó szerint tönkreteheti vele a rendszert. Az /etc/sysconfig könyvtárban lévő fájlok egy rövid megjegyzést tartalmaznak minden változóhoz, amelyben leírják a hatásukat.

16.2. ábra - Rendszerkonfiguráció a sysconfig-szerkesztő segítségével¶

A YaST sysconfig párbeszédablak három részre van osztva. A párbeszédablak bal oldali része a beállítható változók fanézetét jeleníti meg. Egy változó kiválasztásakor a jobb oldali rész az aktuális kijelölést és a változó aktuális értékét jeleníti meg. A harmadik ablak alul röviden leírja a változó célját, lehetséges értékeit, alapértelmezett értékét, valamint a konfigurációs fájlt, amelyből a változó származik. A párbeszédablak arról is információt szolgáltat, hogy a változó módosítása után mely konfigurációs parancsfájl lesz végrehajtva és hogy a módosítás eredményeképp melyik új szolgáltatás lesz elindítva. A YaST felszólít a módosítások megerősítésére és értesít arról, hogy mely parancsfájlok kerülnek végrehajtásra, miután a Befejezés kiválasztásával kilépett a párbeszédablakból. A most kihagyni kívánt szolgáltatásokat és parancsfájlokat is válassza ki, hogy később azokat is el lehessen majd indítani. A YaST automatikusan érvényesíti az összes módosítást és újraindítja az érintett szolgáltatásokat, hogy a módosítások érvényre jussanak.

A rendszerkonfiguráció kézi módosításához az alábbi lépéseket kell követni.

Ez az eljárás főként a rendszerszintű beállítások – például a hálózati konfiguráció – módosítása esetén lényeges. A kis módosításokhoz nem kell egyfelhasználós módba lépni, bár ez biztosan garantálja, hogy az összes érintett program megfelelő módon újraindul.

	Automatizált rendszerkonfiguráció beállítása
A SuSEconfig által végrehajtott automatikus konfiguráció letiltásához az /etc/sysconfig/suseconfig fájlban található ENABLE_SUSECONFIG változót állítsa no értékre. Ha a SUSE telepítéstámogatást használni kívánja, akkor ne tiltsa le a SuSEconfig-ot. Az automatikus konfiguráció részlegesen is letiltható.